Váltás akadálymentes nézetre

XXIV. Szakdolgozói Tudományos Értekezlet Sopronban

A Soproni Gyógyközpont Szakdolgozói Szakmai Tanácsa idén 24. alkalommal szervezte meg a Szakdolgozók Tudományos Értekezletét. A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban megrendezésre kerülő konferencián az egészségügyi és szociális szféra aktív és nyugdíjas szakdolgozói vettek részt.

Az évről-évre hagyományosan szervezett szakmai konferencia résztvevőit Sopron Megyei Jogú Város képviseletében Farkas Ciprián önkormányzati képviselő, városi tanácsnok köszöntette, hangsúlyozva a város elkötelezettségét és mindenkori támogató együttműködését az egészségügyi szféra felé, valamint köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos, kitartó munkájáért.

Dr. Berkesné Dr. Ács Gabriella járási tiszti főorvos üdvözlő szavait követően a Soproni Gyógyközpont képviseletében az intézmény főigazgatója köszöntette a megjelenteket.
Dr. Korányi László mb. főigazgató hangsúlyozta, hogy a rendezvénysorozat hagyományszerűen 24. alkalommal került megrendezésre, örömét fejezte kis a nyugdíjas szakdolgozók jelenlétének. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az intézmény dolgozóinak, valamint a társintézményekből jelen lévő szakdolgozóinak hivatástudata, lelkiismeretes munkája kiemelkedő. Köszönetet mondott Sopron Megyei Jogú Város nagylelkű támogatásáért, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyar Orvosi Kamara felelősségvállalásáért, valamint a konferencia szekcióülésein elnökként és előadóként közreműködőknek, és a szervezőknek.

A hagyományoknak megfelelően az Erzsébet Napi tudományos konferencián köszöntötték a 2018. évben nyugdíjba vonult és a Soproni Gyógyközpontban, vagy az egészségügyi szakellátásban legalább 30 évet dolgozó ápolókat, asszisztenseket.

Farkas Andrea ápolási igazgató köszöntője:
„ Tisztelt Elnökség! Tisztelt Résztvevők! Kedves Ápolók!
2018. évi Erzsébet napi tudományos értekezletünk Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévhez valamint a sürgősségi betegellátó osztály 10 éves működéséhez kapcsolódik.
Mit is üzen Semmelweis Ignácz 2018. évben?
„A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és profilaxisa” című művében felhívja a figyelmet arra, hogy nem elég a higiénés szabályok egy részére odafigyelni, hanem minden szabályt egyszerre kell betartani a hatékony megelőzés érdekében.
1861-ben szinte szó szerint azt mondja ki, amit a WHO hirdet: "A kívülről a szervezetbe jutó bomló anyagok leggyakoribb hordozója a vizsgáló ujj" továbbá felsorolja azokat a helyzeteket, amelyek révén bomló anyagok kerülhetnek a gyermekágyas szervezetébe.
„Ha a beteg és egészséges vajúdók egyazon helységben szülnek. Ha beteg és egészséges gyermekágyasokat ugyanabban a helységben ápolnak" – előre vetítve a betegek izolációjának kérdését
„Ha ugyanazon egyének, pl. intézeti bábák, akik beteg gyermekágyasok nemi szerveit tisztogatják, utána egészségeseket vizsgálnak meg” – vizsgálati, beavatkozási sorrend helyes meghatározása
„Ha számos használati tárgyat, szivacsokat, ágytálakat egészségesek és betegek ápolásakor egyaránt használnak" – egyéni ápolási eszközök használatának jelentősége
„Ha az ágynemű és a fehérnemű nem éri el a tisztaság kívánatos fokát" – textília fertőtlenítése
„Ha a szülészet helységeinek levegője bomló anyagokkal telített, akár azért mert a gyermekágyasok testének kipárolgása szellőztetéskor nem távozik el, akár azért, mert a kórházból, a közeli halottas kamrából vagy a csatornarendszerből származó bomló anyagok jutnak a szülészet helységeibe” – a kórházak megfelelő építészeti, műszaki  feltételek biztosítása- környezeti higiéne.
Mindezek részletes felsorolása azért is érdekes, mert bár ma már elméletben ismerjük a szabályokat, de a gyakorlatban sokszor észre sem vesszük, hogy még mindig vétünk a protokollok ellen.
Semmelweis Ignácz üzenete a mai ápolás számára az, ha nyomdokaiban járunk, nem tévedünk el.
Az emlékévet lezárom, a tudományos értekezletet megnyitom.”


 

Dr. Balogh Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke nyitó előadásában részletes tájékoztatást adott a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara feladatvállalásairól, az ápolói szakma jelenlegi és jövőbeni terveiről. Nyitó előadásában rövid, toborzó filmeket is bemutatott, melyekkel az egészségügyi pályaválasztásra hívják fel a figyelmet. Az elnök úr hangsúlyozta továbbá, hogy a kamara kiemelt figyelmet fordít a szakdolgozók folyamatos és eredményes képzésére. Dr. Balogh Zoltán szólt arról is, hogy a kamara csatlakozott Katalin hercegné nevével fémjelzett kezdeményezéshez a Nursing Now kampányhoz, melynek célja, hogy visszaadják az ápolók presztizsét és önbecsülését.

A kreditpontos továbbképzés tematikája sokszínű: Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója és a Sürgősségi és Betegellátó Osztály 10 éves működése alkalmából elsősorban a higiéné és betegbiztonság témakörével foglalkoznak az előadók, továbbá a sürgősségi ellátás különböző területeivel, az életvégi ápolás-gondozás helyzetével, lehetőségeivel illetve rehabilitációval kapcsolatos prezentációkat is hallhatnak az érdeklődők.